MAGAMRÓL EGY PÁR SZÓT
Egykori Jugoszláviában Palicson születtem.Jelenleg is itt élek feleségemmel és lányunkkal.

Persze még házikedvenceink is itt vannak:Buksi kutya és Csibész cica

Teljesmértékben hű maradtam szülőhelyemhez, hisz annyi minden köt ide. A környezet ahol felnőttem,maga Palics és Szabadka szépsége,az emberek,rokonok, a sok ismerős és barát.

Az elemi iskolát a palicsi Vladimir Nazor (ma már Miroslav Anticnak hívják) általános iskolában fejeztem be.
Ezután a szabadkai Gépészeti - Elektrotechnikai és Közlekedési szakközépiskolában folytattam, ahol géplakatos szakmát tanultam.
Diploma megszerzése után azonnal munkába álltam. Egy privát lakatosműhelyben kezdtem. Rövid idő multán már sikerült állami cégnél munkába állni, éspedig a szabadkai Zorka vegyiműveknél. Ez a vállalat ma már nincs üzembe. Itt 1981-ig dolgoztam miközben a katonai szogálatnak is eleget tettem. Leszerelésem után rövidesen céget váltottam a rossz munkafeltételek miatt. Ekkor kerültem a szabadkai Elektroremont céghez, ahol ma is munkaviszonyban vagyok.

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: